A kémiai hámlasztás az arcápolási rutin egyik legfontosabb lépése
A kémiai hámlasztás fontossága csak nemrég robbant be a köztudatba, ma pedig már szinte el sem tudjuk képzelni e nélkül az arcápolási rutinunkat. Ez persze nem is meglepő azt tekintve, hogy a kémiai hámlasztók milyen csodát tudnak művelni a bőrrel. De ne szaladjunk előre, először is nézzük meg, hogy mit is jelent a kémiai hámlasztás.
Hogyan működik a kémiai hámlasztás?
A hámlás egy természetes folyamat, amelynek során az elhalt hámsejtek leválnak, helyettük pedig újak keletkeznek. Úgy is mondhatjuk, hogy a bőr hámrétege megújul. Ezt a folyamatot fel tudjuk gyorsítani a kémiai hámlasztók használatával. Ekkor tulajdonképpen különböző erősségű savak segítségével távolítjuk el a felső, napsugárzás által károsodott bőrfelületet. Ez által ragyogóan szép és sima lesz, valamint javul a textúrája és a hidratáltsága is.
Ha még kezdő vagy a kémiai hámlasztásban, akkor érdemes egy gyengébb szerrel kezdened, majd, ha szükségét érzed, akkor szépen, fokozatosan váltani egy erősebbre. A közepes vagy erős hámlasztás nemcsak a bőr felszínére hat, hanem a kötőszöveti rétegekben is kifejti a hatását. Serkenti a rugalmas rostok képződését, emellett pedig a kollagéntermelés növelésében is szerepet játszik. Ha tehát úgy érzed, hogy a bőröd jól bírja a kémiai hámlasztók hatását, akkor bátran próbálkozz egy erősebbel a tökéletes bőrfelszín eléréséhez!
A hámlasztás minden bőrtípus esetén ajánlott. Az öregedő bőr esetében segít a ráncok mérséklésében, eltüntetésében, a zsíros, tág pórusú bőrre használva pedig, csökkenti a pórusok méretét, illetve a pattanások után keletkező hegek eltüntetésében is nagyon eredményes. A kémiai hámlasztók a száraz bőrön is kifejtik a jótékony hatásaikat, felgyorsítva a természetes bőrmegújulási folyamatot, és sokkal befogadóbbá téve a bőrt a hidratálókkal, esszenciákkal, szérumokkal szemben.
Fizikai vagy kémiai hámlasztó?
Gyakran felmerül a kérdés, hogy a fizikai vagy a kémiai hámlasztás a jobb választás. Ha minket kérdezel, akkor mi egyértelműen a kémiai hámlasztókra szavazunk. Fizikai hámlasztás az, amikor például egy arcradírt használva ledörzsölöd a bőröd felső rétegét. Ennek hatására azonban a bőröd könnyen megsérül, főleg, ha öregedő, száraz vagy pattanásos, ugyanis mindhárom esetben érzékeny bőrről van szó. Ezzel szemben a kémiai hámlasztással sokkal gyengédebben és ez által hatékonyabban érhető el a sejtmegújulás folyamatának felgyorsítása. A kémiai hámlasztók másik nagy előnye, hogy szinte azonnal hatnak, vagyis az eredményt néhány óra múlva már le is csekkolhatod a tükörben. Ha szeretnél többet megtudni a fizikai és kémiai hámlasztókról, itt bővebben tájékozódhatsz.
A Goodskin webáruházunk kínálatában megtalálhatod a kémiai hámlasztók legjavát, amelyeket egyenesen a koreai nők fürdőszobájából hoztunk el Neked. Minden bőrtípusra van megfelelő változat, ami hatékonyan, látványosan, mégis nagyon gyengéden tűnteti el a bőröd felső hámrétegét. A termékeink között AHA, BHA vagy PHA savat tartalmazó hámlasztók is találhatók, amelyek eltérő erősségűek. A heti 2-3 alkalommal történő használatuk épp elegendő ahhoz, hogy az arcbőröd állapota, textúrája rövid időn belül láthatóan javuljon. Ugye erről Te sem akarsz lemaradni?